Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
Elkezdték beépíteni a helyére az ország legnagyobb, közel másfél tonnás Zsolnay-kandallóját a Budavári Palota Szent István-termében.
Az eredetihez hűen rekonstruált, 611 darabból álló kerámiakandalló újraalkotásában magyar iparművészek vettek részt, köztük eltűnőben lévő mesterségek képviselői is –írja a PestBuda. Hangsúlyozták:
A PestBuda emlékeztet, hogy a Budavári Palota egyik ékszerdoboza a Szent István királyról elnevezett terem, ami a századforduló magyar iparművészetének kiemelkedő teljesítménye volt. Az 1900-as párizsi világkiállításon nemzetközi sikert aratott, kialakításában a kor olyan kiváló művészei és iparosai vettek részt, mint Thék Endre, Kissling Rudolf, Jungfer Gyula vagy Strobl Alajos. A csodálatos helyiség a II. világháborúban teljesen megsemmisült, de most a Nemzeti Hauszmann Program keretében az eredeti tervek szerint alkotják újra, írják.
Fotó: Várkapitányság